Chapter 1.

1.

*Alice*

 A fejem hirtelen olyan ütést kapott, amit eddig még soha. Feltörtek belőlem az emlékek, amiket mindig is el akartam felejteni. Alysa szemeibe apró pöttyökként gyűlt össze a könny, pedig megígértem, hogy soha többé nem adok rá okot hogy sírjon. 

- Miért? Alice miért....eddig minden olyan jónak tűnt de most miért kell visszajönniük?- kuporodott össze Alysa, térdeit a mellkasához húzva. Odaléptem hozzá, és magamhoz húztam. Éreztem, ahogy a vállai rázkódnak, és szipog. Az államat a fejére támasztottam, és szorosabban öleltem.

- Vissza kell mennünk. Ha megtudják, hogy eljöttünk...

- Ne is fejezd be. Induljunk.- törölte meg az arcát. Fölsegített, és visszafelé vettük az irányt. Már egy fél órája sétálhattunk, amikor megláttuk a város tornyát. Szinte futottunk, mivel már majdnem lement a nap, és ha a nap lemegy, és a város felé közelítesz...lelőnek... Épp hogy beestünk a kapun, máris kezdték a láncokat leereszteni. Ha valaki így is át akar menni, akkor meghallják a csörömpölést. 
- Oké, most pedig siessünk vissza az Intézetbe.- mondtam komolyan, és elindultunk a város központja felé.

*Madison*

Kezdtem aggódni, mert Alicék miatt, ugyanis reggel elmentek, és már rég vissza kellett volna érniük. Mr. Both nem is tud arról, hogy elmentek, és ha kiderül kirúgathatják az Intézetből.
 A folyosón, csak a lépteim hallatszottak, ahogy elsétálok az ajtók előtt. Megálltam a 9B szoba előtt, és lassan lenyomtam a kilincset. Amikor megtudtam hogy a Lynchek visszatértek, először nem hittem Raynek. A szívem, legalább egy ütemet kihagyott. Ha itt van, akkor biztos szólt volna, vagy mielőtt visszajöttek volna küldhetett volna valamit...
Az ajtó, nyikorogva kinyílt, és megcsapott egy ismerős illat. Behunytam a szememet, majd kinyitottam. Ott állt az ágyam mellett, és engem nézett. Szája mosolyra húzódott, és végigmért. Gyorsan megfordultam és becsuktam az ajtót, de neki szorított az ajtónak. Éreztem a mellkasát a hátamon, hallottam a szíve dobbanását, a nagy kezeit a derekamon. Csak a fejemet tudtam elfordítani, és amikor megtettem, ő lehajolt, és megcsókolt. Lassan megfordított, de még mindig nem tudtam mozdulni, bár nem is akartam. A kezei a hátamat kezdték simogatni, és a számról áttért a nyakamra. Puszikat hagyott a nyakam oldalán, kisebb nyögések hagyták el a számat. A kezemmel átöleltem a tarkóját, és közelebb húztam magamhoz. Magához ölelt, és fölemelt. Összekulcsoltam a lábaimat a derekán, és ő erősen tartott, úgy nyomott az ajtónak. Felemelte a fejét és belenézett a szemembe. Barna íriszei csillogtak, és éreztem hogy végigtanulmányozza az arcomat:
- Hiányoztál...- mondta halkan.
- Hogy...jöttél be?
- A Rómeós módszert használtam- nézett az ablakom felé. Elmosolyodtam, és beletúrva a hajába közelebb húztam magamhoz. Nagyon vártam már, hogy mikor ölelhetem magamhoz újra, hogy mikor lehetünk újra egymásé. Felemelt, és az ágyamhoz vitt, ott óvatosan letett, és fölém hajolt. Összekulcsoltuk a kezeinket, és megcsókolt, újra és újra. Nem akartam hogy vége legyen, olyan jó volt hogy itt volt mellettem. A jelenléte nagyrészt megnyugtatott, és már kezdtem elfelejteni, hogy Aliék nincsenek itt. Az volt a legfontosabb, hogy itt volt mellettem...Rocky.

*Rydel*

Kinyitottam a szobám ajtaját. Minden ugyanott volt. A ruhák, a könyvek, még a takaró is a földön volt, ahogy otthagytam az indulásunk éjszakáján. Jó volt kicsit kiruccani, és friss levegőt szívni a hegyekben. Nem hiányzott ez a koszfészek, de itt is szükség van ránk. A bőröndömet a ruhásszekrény mellé állítottam, és leültem az asztalomhoz. Kinyitottam a legalsó fiókot, és elővettem az ékszeres dobozomat. Felnyitottam, és kivettem belőle az apró képeket. Lassan megnéztem őket, és amikor elértem az utolsóhoz kicsit megfeszültem. Anyuék voltak rajta, még a háború előtt. Egy kék ruha volt rajta, apun pedig a szokásos sötétzöld ing, és farmernadrág. St. Monica-ban voltak az évfordulójuk alkalmából. Akkor voltak utoljára boldogok, most már csak Shorthillel vannak elfoglalva és velünk. 

 Kopogtak az ajtón, és igyekeztem az összes képet elrakni. Bátyám Riker nyitott be.

- Jól vagy? Egész úton csöndes voltál. Még enni sem ettél. Ha akarod csinálok szendvicset...- csukta be maga után az ajtót. Mindig is az aggódós típus volt, ő volt a gondoskodó a családban. Mindig megvédett amikor a suliban kicsúfoltak, kemény volt a fiukkal, de velem mindig kedves és elnéző volt. Elmosolyodtam, ahogy leült az ágyamra és várakozó tekintettel nézett rám. Felálltam, és lehuppantam mellé. Ráhajtottam a fejemet a vállára, és sóhajtottam:

- Lesz valaha is ugyanolyan a világ?

- Nem tudom. Nem rajtunk áll tudod.- ölelt magához- Amúgy hol van Rocky? Azt mondta, hogy van egy kis elintézni valója, de már egy félórája nincs itt.-értetlenkedett Riker. Felálltam, és az ajtóhoz mentem.

- Én nem keresem meg az tuti. Legalább is egy szendvics nélkül- mosolyogtam, és Riker nevetve követett a konyhába.

Hellóóó emberek! Szóval itt az első rész, ha tetszik komizzatok, iratkozzatok fel, és majd jön a 2 rész :P

puszi: Vivian W.