Chapter 3.

3.

*Madison*

Estére meghívtam Alice-t hogy maradjon nálunk egy ottalvós bulira, de igazából csak a félelmemet akartam vele leplezni. Olyan hirtelen jött vissza Rocky és még nem voltam kész rá. Nagyon jó volt újra találkozni vele, és megérinteni, beszélni vele, csak egyszerűen fura volt.

 Alice a konyhában sürgött forgott. Mivel az Intézetnek csak a szobákra és a benti edzőteremre volt pénze a konyhákat a szobákba építették. Alice valami párolt zöldség félét csinált, én pedig végighúztam a kanapén az ujjaimat. Egy mosoly futott végig az arcomon, de rögtön le is fagyott az arcom, amikor a kanapé végében észrevettem egy fekete pulcsit. Óvatosan Alire sandítottam, aki éppen valami régi pop számot dúdolt és a paradicsomot szeletelte. Óvatosan a pulcsiért nyúltam, és lassan felvettem. 

- Mi az? - hallottam Alice érdeklődő magas hangja. Kitágult szemmel ránéztem és a pulcsit magam mögé dugtam. 

- Őmm semmi. Az egyik csapattársam hagyta itt amikor...

- Állj Madison.- sóhajtott lassan.- A szerelmi életed nem rám tartozik. Vigyázz azzal a fiúval!- kacsintott rám. Elmosolyodtam, és próbáltam tettetni hogy nem vagyok ideges. Rocky pulcsiját gyorsan bedobtam a szobámba, és utána visszamentem a konyhába.

*Ray*

Egyszerűen nem tudtam elaludni. Egész nap Johnatanon agyaltam, hogy miért nem engedi hogy helyettes legyek. Lehet, hogy egyszerűen féltékeny mert én jobb vagyok. Vagy egyszerűen hülye. Végül valahogy kikászálódtam az ágyból, és felkapcsoltam a konyhában a villanyt. Töltöttem magamnak egy pohár vizet, és próbáltam meginni, de amikor a számhoz emeltem lépéseket hallottam az ajtóm előtt. Nem törődtem vele, hanem ittam a vízből. Amikor már indultam vissza az ágyamhoz megint lépések. És megint. És megint. Idegesen ledobtam magamról a takarót, és az ajtóhoz sétáltam. Kinyitottam, és pont előttem sétált el egy kapucnis alak. Megállt, és lassan visszafordult. A homlokára szőke fürtök tapadtak, a szemei barna árnyalatokban csillogtak, és aggódást tükröztek. Egy pillanatig elfelejtettem hogy mérges vagyok, és csak álltam. Végül visszazökkentem a valóságba és igyekeztem dühösnek tűnni.
- Te meg ki vagy? Este 11 van mi a francért vagy még ébren??
- Ő Ro...Tyler vagyok, és az igazgatót keresem....nem tudnál egy kicsit segíteni?- kérdezte már az ajtóban állva.
- Ha ez azzal jár hogy nem járkálsz többet az ajtóm előtt persze. De nagyon ismerősnek tűnsz...nem találkoztunk valahol?- kérdeztem a pulcsimat a fogasról levéve. Kicsit megijedt ahogy láttam, de fogalmam sem volt miért. Inkább nem mondott semmit, és megkérdezte, hogy merre menjünk. Csendesen sétáltunk egymás mellett, csak Tyler cipőjének a suhogása hallatszott. 
- És mi hozott téged ide?- próbáltam beszélgetést kezdeményezni. Vett egy nagy levegőt, és a cipőjét kezdte tanulmányozni.
- Igazából be kell vallanom valamit. Nem Tylernek hívnak. Hanem Rossnak. Ross Lynch.- állt meg, bennem meg meghűlt a vér.
- Mi? Jézusom...- dadogtam meglepetten.
- Figyelj nem akartam hazudni én csak-
- HOGY KÉPZELED IDE TOLNI A POFÁDAT?! AZ EGÉSZ INTÉZET KI NEM ÁLLHATJA A CSALÁDOTOKAT ÉS A PUCCOS KIS ÉLETETEKET!- próbáltam nagy gesztusokkal, és suttogva kifejezni azt, hogy nem éppen...ordítok.- Ezért voltál ismerős, ezért ijedtél meg amikor rákérdeztem, hogy ki van. Mekkora egy mocsok vagy.- mondtam. Keresztbe fontam a karomat a mellkasom előtt és a mellettem lévő ajtó felé biccentettem.- Itt van az igazgatói iroda. Remélem most láttalak utoljára.- fordultam meg. Igyekeztem minél előbb visszajutni a szobámba, és miután odaértem bevetettem magam az ágyba. Ledobtam magamról a pulcsimat, és a fal felé fordulva elaludtam.

*Alice*

A vacsora nagyon jó volt, sokat beszélgettünk majd mindannyian lefeküdtünk. Vagyis csak Madison. Miután gondosan leellenőriztem, hogy alszik, felvettem a dzsekimet, a nadrágomat és a sáros bakancsomat. Kimásztam az erkélyre, és az erkély melletti létrán lemásztam. Az erdő felé vettem az irányt, és a legközelebbi kitaposott ösvényre léptem. A sötétség egy másodperc alatt vett körül, ezért bekapcsoltam a telefonom vakufényét. Lassan követtem az ösvényt, miközben a csend egyre jobban vett körül. Itt-ott beleakadtam egy ágba, pocsolyába léptem, és belerúgtam valami szőrösbe, amit nem igazán tudtam beazonosítani. Végül megérkeztem a célomhoz. A Hoak-tó tükörként szolgált a Holdnak, így minden sokkal világosabb lett. A fű puhább volt, a föld pedig keményebb volt. A tó vize lágyan hullámzott, és a Hold fényesen csillogott. Egy felhő sem volt az égen csak én, és az öreg Hoak. Leültem a part mellett pihenő fűzfa tövébe, és a vizet szemléltem. A szél kicsit összeborzolta a hajamat, ettől kirázott a hideg.
- Fázol?- kérdezte egy hang mellettem. Annyira megijedtem, hogy halkan felnyikkantam és megugrottam. A hang irányába fordultam, és nagy meglepetésemre egy fiú ült mellettem. Szőke fürtjei a homlokába lógtak, zöldes barna szemét megvilágította a tó. Nem az a kigyúrt alkat volt, inkább szálkás. Halkan felnevetett, és elmosolyodott. Gyönyörű mosolya volt...
- I..igen, de te..ki vagy?-kérdeztem, és vissza ültem egy kicsit közelebb.
- Hát sötétben gondolom nem nagyon vagyok ismerős...Riker.- mosolygott pimaszul. És igen ő volt az a bizonyos Riker Lynch. Akinek az élete tökéletes, gazdag, és mindene megvan.
- Hát akkor mit keresel itt a hidegben ahelyett, hogy a meleg kastélyodban pihennél?-kérdeztem cinikusan. Riker a tavat kezdte fürkészni, és láttam a szemében a felismerést.
- Szóval mindenki ezt hiszi.
- Mert nem igaz?- kérdeztem.
- Tudod én is kérdezhetném, hogy te mit keresel itt.- terelte a témát. 
- Esténként szeretek ide kijárni. Olyan...
- Békés.- fejezte be Riker. Összenéztünk és mindketten elmosolyodtunk. Mindig azt gondoltam, hogy egy arrogáns bunkó, aki nem tudja felfogni, hogy vannak saját magán kívül is létező emberek. Nem tudom hogy de már egészen közel kerültünk egymáshoz, és a vállunk súrolta egymást. Csak ültünk egymás mellett, és néztük a ritkán felbukkanó halakat, és hallgattuk a suhogó szelet. 
- Amúgy Alice vagyok. Alice Madnesser. De ha legközelebb találkozunk nyugodtan hívj Lize-nak.-kacsintottam. Riker felnevetett. Feljebb akartam ülni, amikor is elvesztettem az egyensúlyomat, és Riker ölébe zuhantam. Riker mosolyra húzta a szája szélét, én pedig kínosan viszonoztam azt. Most jobban szemügyre tudtam venni az arcát. Az arcáról hirtelen eltűnt a mosoly, és közelebb jött. Az arcunk már szinte összeért, és éreztem a meleg leheletét. Nem tudom miért nem löktem el, de nem is akartam. A következő pillanatban Riker szája az enyémhez tapadt. Egyre erősebben szorított magához, és én visszacsókoltam. Beleegyezésnek vette, így folytattuk. A hátamra fektetett, és kicipzározta a dzsekimet. Apró puszikat hagyott a szám szélén miközben a keze fel le járt a derekamon. Én az ingénél fogva közelebb húztam magamhoz és a lábaimat keresztbe fogtam a derekán. 

Hali! Vééégre alig vártam hogy végre megírhassam a Riker + Ali rész :D Ha tetszett komizzatok, és oldalt kiteszek egy újabb szavazós modult, szavazzatok, és komentbe írjátok meg hogy tetszett ez a rész és hogy mire számítotok :)))

puszi: Vivian W

Chapter 2.

2.

*Ray*

Igyekeztem minél halkabban megközelíteni a zászlót. Mindig is szerettem az Intézet kiképző feladatait, ez volt az egyetlen dolog, amikor kiengedtek minket a határokon kívülre. A folyó mellett láttam ahogy a sárga zászló alja bele ér a vízbe. Körbefordultam, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nincsen senki a közelemben. Odaléptem a vizes anyaghoz, és leguggoltam. Már a víz felé nyúltam, amikor nagy lökést éreztem a hátamon. Elterültem a sárban, és kettő kéz szorult a kezemre.

- Ez nem sikerült. Majd legközelebb Ray! - nevetett Mr. Both. Lekászálódott rólam, és amikor felnéztem láttam az önelégült mosolyát, és a borostájára ragadt sárt. Az ingemen is egy nagy folt volt, farmeromon összeragadt fűcsomók voltak, a cipőm pedig a bokámig a mocsokba volt ragadva. 

- Azt hiszem egy hosszú napom lesz a mosógéppel...- néztem Mr. Bothra mérgesen. Ő csak megrántotta a vállát és a kezemért nyúlt. Miután felálltam, a zászlóért nyúltam. Kicsavartam a vizet, és akkor vettem észre, hogy Mr. Both már rég elment. Gyorsan utána szaladtam, és csendben indultunk vissza a tábor felé.                                                                         
Az Intézet előtt találkoztam a csapatom egy részével, akik ugyanúgy nyakig sárban voltak. Odaléptem a csapatvezérhez Johnatanhez, aki éppen egy újabb cigicsikket vett elő a zsebéből.
- Mit szeretnél Ray?- kérdezte közömbösen. A mellkasom előtt összefontam a karjaimat, és kérdőn néztem rá.
- Alvezér akarok lenni.- jelentettem ki. Mivel még mindig folynak a háborúk, 15 éves kortól már a város úgymond "védelmezőivé" kellett válnunk, a gyerekeket az Intézetbe küldték, és 20 éves koruk után elmehetnek. Ezek alatt kiválasztanak egy vezért, aki a kiképzéseket vezeti vagy a támadásokat felügyeli. Emellett minden vezérhez tartozik egy alvezér. Már hónapok óta próbálom meggyőzni Johnatant hogy had legyek én az alvezér, de hajthatatlan...
- Édesem ez nem a kiscicáknak való feladat. Ott a csatatéren igazi nagy macskákkal kell majd szembenézned, és egyébként sem hiszem, hogy elbírnál a felelősséggel.- kuncogott halkan. Csak megforgattam a szemeimet, és az ajtó felé indultam. Lassan feltrappoltam a kő lépcsőkön, és a kihalt folyóson a szobám felé vettem az irányt. Lassan elfordítottam a kulcsot, és lenyomtam a kilincset. Belépve ledobtam a táskámat a sarokba, és ledőltem, a kanapémra. A kezemet végighúztam a tarkómon, és becsuktam a szememet. Ha igaz amit mondanak, már itt vannak és a kis csendes Shorthillből megint egy rémálom lesz. Éreztem ahogy egy kis lágy könnycsepp gördül végig az arcomon. De még is olyan nehéz volt, és tele volt fájdalommal. A fájdalommal amit soha nem felejtek el. A kezemet végighúztam a csuklómon, és egy nagyot nyeltem amikor egy érdes felülethez értem. A következő pillanatban Alice tört be az ajtón, mögötte Alysa zihált.
-Ih-Igyekeztünk amilyen gyor-gyorsan beérni mert már majdnem lement a nap.- magyarázkodott Alice az értetlenségemet meglátva. Bólintottam, és visszafeküdtem a kanapéra.
-Amúgy Madison már halálra keresett benneteket a szobájában van azt hiszem.- válaszoltam a plafont nézve. Alysa rögtön kirohant, de Ali még a szoba közepén állt.
-Visszajöttek. A vonat mellettünk ment el.- suttogott.
- Tudom. Mi is megkaptuk a hírt. Már azt hinnéd hogy minden megváltozik, erre az egész előröl kezdődik. Ali a cipőjét kezdte nézegetni, én pedig beletörődtem, hogy soha sem lesz minden olyan mint régen.

*Ross*

- Teljesen megőrültél??- nézett rám Riker hitetlenkedve. A nappaliban ültünk, amikor felvetettem az ötletet hogy az Intézetbe járhassak.- Had mondjak el valamit. Azok a lányok és fiúk kényszerből mennek oda, azért hogy legyen hol lakniuk vagy hogy megtanulják magukat megvédeni. De neked ez mind nem szükséges miért? Mert megvan mindenünk.- mondta Rik. Egész életemben megvolt mindenem. Család, pénz, ruha, játékok, minden. Csak egy dolog volt amit soha nem kaptam meg. Barátokat.
- Rydel legalább te segíts nekem. Kérlek!- néztem nővéremre nagy szemekkel. Ő pontosan tudja milyen az amikor valakinek nincsenek barátai.
- Ross nem lehet. Tudom hogy szeretnél barátokat, és tudom hogy unod ezt a puccos helyet amit otthonnak nevezünk tudom. De nem akarom hogy bajod essen, vagy megsérülj. És nem is tudod kezelni a fegyvereket. Nem mehetsz az Intézetbe, és ezt a te érdekedben mondom.- állt fel Rydel, és csendesen kisétált a nappaliból. 
- Na jó ebből elegem van. A ti engedélyetek nélkül is beadhatom a jelentkezésemet a táborba!- ordítottam, és faképnél hagytam Riker-t. Feltrappoltam a szobámba, és elővettem a sporttáskámat. Ami csak a kezem közé akadt, és kevésbé volt elegáns bedobáltam a táskába. Felhúztam egy szürke kapucnit, és a táskával a kezemben lelopakodtam a lépcsőn. Hallottam ahogy a nővérem és Riker Rockyról beszélnek. Már kinyitottam volna az ajtót, amikor is a kilincs elfordult, és említett bátyámmal találtam szembe magamat.
- Őőőő meg tudom ma..
- Hol voltál? Ugye nála voltál? Madison...
- Ross meg kell értened...szeretem és ha titokban tudunk csak együtt lenni vállalom.-mondta, és a szemeiben láttam a komolyságot.- De ha már a titkoknál tartunk hova indultál?- mutatott a táskámra. Belenéztem a szemébe, és minél halkabban igyekeztem elmagyarázni a történteket. Rocky csendesen hallgatta, és a végén felcsillant a szeme.
- Akkor tudsz majd beszélni Madisonnal! Ross soha nem örültem még ennyire annak hogy lelépsz!-veregette meg a vállam.
-Honnan veszed hogy találkozunk majd?
-Tudom. Csak tudom-kacsintott, és mellettem a konyha felé vette az irányt, engem a nyitott ajtó előtt hagyva.

*Az Intézetnél*

Már este volt, és a kapucnimon keresztül hallottam ahogy kicsi esőcseppekben elkezdett esni az eső. Sietve mentem, amíg megláttam az Intézetet. Két oldalán kettő tál szerű tűzrakás volt, azok két oldalán ládák. Soha nem voltam ezekhez még ilyen közel, és olyanokat mondanak róla, hogy az egykori város vezetők hullája van benne védőszellemként. Kirázott a hideg, ahogy azokra az estékre gondoltam amikor Riker és Rocky szellemmeséket mondtak nekem:
- Ross mindig bújj be jól a takaród alá, mert a szörny az ágyad alól kijön, és megeszi a lábad!!- mondta Rocky. Ilyenkor Riker mindig hirtelen megfogta a lábamat  és megcsikizte, amitől frászt kaptam. Nem voltak nagyon durva rémtörténetek, de rám tudták hozni a frászt. A portához sétáltam, és bekopogtam az üvegen.
- Tessék.
- Ömm...Tyler Hogin vagyok és késődélután üzen-
- Mr.Both itt van. - hajolt oda egy mikrofonhoz. Az ajtó magától kinyitódott, és bent csönd fogadott.
- Ho-hova menjek? 
- Kövesse a fényeket.- ezzel a portás lecsapta a redőnyt az üveg mögött. Az ajtó felé fordulva, vettem egy nagy levegőt és beléptem.

Na hali!!! Szóóval itt a 2. rész, és tudom hogy rövid de igyekszem a végét izgalmasakra írni. Ha tetszett komizzatok légyszi sokat jelentene hogy megtudjam mit gondoltok :(
és azt is írjátok meg hogy mi tetszett sziasztok!!
 puszi: Vivian W